A hagyomány szerint az Imó-kő a pogány magyarok imahelye volt. A neve is erre utal, imó=ima. Itt fakad egy időszaki forrás, amely a csapadékos telek után a Bükk-fennsík déli részének karsztvizét a tavaszi hónapokban vastag sugárban löki ki a barlanggá szélesedett üregből. A forrás megindulását megelőző napokban messzire hangzó moraj tölti be a völgyet. Hallottuk a morajlás hírét. Egy régi húsvét hétfőjén jártunk ott. Sietnünk kellett. Mindíg csak sietni...nem is tudok andalogni, szokták mondani...aznap este még Zalaegerszegre kellett érni...a gébárti tavat feltérképezni másnap...

Imó-kőn csak álmomban jártam azóta...talán...

Az órjás szikla oldalán

Bújik ki

mint deréknyi kígyó

s oly tündöklőn siklik,

forgatva

áttetsző testét,

hogy vágyat érzel

üvegszín húsából

egy korty

csókot

kiharapni.

(Apor Elemér:Imó-kő)