Krúdy és Mikszáth mesés bűbájos tündérvilágát idézi Lubló. Amikor majdnem három évszázadnyi időre lengyel fennhatóság alá kerültek a szepesi szász városok, innen kormányozták őket. Itt is az annyira a Felvidékre jellemzően orsószerűen szélesedik ki térré a főutca, amit a kéttornyú barokk templom díszít. Mellette áll a gimnázium, melynek leghíresebb diákja a Szindbádot megálmodó Krúdy volt. Kétszáz évvel korábban Rákóczi rejtőzködött falai között, amikor Bécsújhelyről menekült. Csoda-e ha a kisgyerek Krúdyt magával ragadták a hely romantikus emlékei?
Valaha árumegállító joggal rendelkezett a városka, az abból az időből származó városfalaknak még vannak fellelhető részei. Egy-egy utca végén omladozó bástyatorony kerül elénk. A város piaca fölé magasodik a híres végvár. Jelenleg kiállítás működik benne, ami a szlovákok hihetetlenül gazdag és tartalmas múltját mutatja be. Pedig ők csak az 1710-es évekbeli pestisjárvány után települtek ide. A várból látni azt a területet, ami valaha magyar föld volt, de egy 1920-as népszavazás során lengyel fennhatóság alá került. Érdekes, legendás történetek fűződnek a várhoz, városhoz.
Egy nyári napon egy öregember, érkezett két fiával a Dunajecen túlról erre a vidékre. Lőcsére tartottak, de az öreg elfáradt, lepihentek a folyó partján. Elaludt, és azt álmodta, itt telepszenek le, és várat építenek a hegy ormára. Hozzákezdtek, de másnapra nyoma se maradt a köveknek, árkoknak. Így történt napról napra. Láthatták, hogy varázslat történt velük. Tanakodás közben egy gyönyörű lányka jelent meg előttük, aki a barlangjába hívta őket. Nem mentek vele, folytatták, újrakezdték az építkezést. Ugyanaz történt, mint eddig. A kövek reggelre eltűntek. Lelkesedésük nem lankadt, újra és újra nekiláttak, közben várták a lány újra megjelenését. Most egy vénasszony botorkált hozzájuk, akadályozva a munkájukat. Éjjel a sátrában egyedül aludt az öreg. Megjelent egy tündér, aki alkut ajánlott neki. Ha azt akarja, hogy a vár felépüljön, írjon alá egy szerződést, amiben a lelkét az ördögnek adja. Nem volt más választása. Saját vérével kecskebőrre írta a szerződést. Másnap ott előtte a vár. Mégsem tudott igazán örülni neki, mert tudta, az ördög hatalmában van, s tudta, hamarosan eljön a lelkéért. Bánatában fogta magát, elment a Dunajec partjára a Vörös-kolostorba. Vezeklésül harangtornyot építtetett a kolostor mellé. Amikor majdnem készen lett, hatalmas vihar kerekedett (Amikor ezt kimondtam mesélésemkor a vár falán ülve, hatalmas vihar kerekedett, villámlással, égdörgéssel. Besötétedett az ég, mintha éjszaka lett volna. Talán az ördög jött el a lelkemért.) a vénasszony képében megjelent az ördög az öreg lelkéért. Ő azonban belekapaszkodott a kötélbe, és megkondította a harangot. A harangszóra elállt a vihar, az ördög erejét vesztve összerogyott.
Az én lelkem, azóta is az ördögé….
Mikszáth műve alapján a XVIII. század elején Lubló városát különös história tartotta rettegésben. A szepességi városban évszázadok óta virágzott a borkereskedelem. Az egyik messze földön híres, tokaji borokkal üzletelő kereskedőt, Kaszperek Mihályt 1718-ban lopás gyanújával perbe fogták. A férfi váratlanul elhunyt, ám halála után kísértetként állítólag minden éjszaka hazalátogatott szépséges özvegyéhez. A babonás lublói polgárok ezért kihantolták a halottat, testét lefejezték és nyilvánosan elégették. Az esetet a krónikások kellően kiszínezve írták le, az egyik korabeli tudósítás például így szólt: „A garázda vámpír fényes nappal is szörnyű módon bántalmazta a városbéli utasokat, a szolgálókat, megtámadta a mezei munkásokat, fölgyújtotta a város házait. A pénzét az adósoktól elvitte, hitelezőinek pedig megtérítette a tartozását.” Ahogyan az ilyen legendákkal lenni szokott, a mesélők a maguk szája íze szerint formálva adták tovább a történetet, mig Mikszáth hallhatatlanná nem tette.
A vár alatti domboldalon épült fel egy skanzen, a jellegzetes gerendaházak, és a fatemplom látványosan mutatja az itteni építészetet.
A vár maradványai a 460 méter magas Várbérc déli oldalán
A hagyomány szerint a kikötőbe érkező hajók a sziget helyén mindig egy követ dobtak a vízbe, hogy a tenger isteneit kiengeszteljék. Hosszú idő alatt a sok kőből keletkezett a sziget.
Sousse-t a Sahel gyöngyének is nevezik. Nem véletlenül. Hihetetlen harmóniában van itt a múlt és a jelen. És a jövő. Amibe remélhetőleg a nyugati civilizáció nem tapos bele otrombán. Próbálkozások voltak. Próbálják ráerőltetni egy ősi kultúrára, vallásra a kereszténységet. Karácsonyi díszbe öltözetet pálmafák, Santa Claus tevén. 
Észak-Afrika egyik legősibb városa, főniciai tengerészek alapították az ie.-i 9. században. Hannibál itt készült fel Scipio ellen. A történelem folyamán folyamatosan a viszályzónák központja volt, többször földig rombolták, de mindig ujjá tudott épülni. A vallási nézetek is sokszor váltották egymást
A hitetlenek az előudvarba még beléphettek, de onnan tovább egy lépést sem tehettek.
A mecsettel szemben van a ribat. Ez egy vallásos funkciójú, kardforgató férfiak őrhelyeként szolgáló erőd volt. A hit harcosai éltek itt, szigorú katonai fegyelemben innen vezették hitbéli harcaikat, akár Marokkóig. A ribat zarándokhely is volt, s falai befogadták a szenvedő és oltalmat kereső menekülteket. Csak ebben az esetben léphette át nő a küszöbét. Lényegében a keresztény kolostorok szerepével azonosítható. A tornyából kémlelték a tengerpartot, mikor jelenik meg az ellenség. Ezek a ribatok jelző kapcsolatban álltak egymással. Az őrtoronyból a panoráma lenyűgöző, de szemünket mégis a tiltott világ érdekelte, beláthattunk a
A medina fölé magasodik a kasbah, ami a várost védő erőd volt. A város híres mozaikjáról, aminek egyik leghíresebb felirata: „ His inclusus vitam perdit” Aki itt reked, életét veszti. 
A város igazi ezeregyéjszakai varázsát adja a piac. Elképesztően nagy a nyüzsgés, Ez valójában zsibvásár, állat és zöldségpiac is egyben. A hangzavar óriási, nagyban megy az alku, ami nekünk nagyon idegen, de muszáj részt venni benne. Az árusok sértésnek veszik, ha nem állunk alkuba velük. 
A Mátra alján fekszik a falu. Története szinte eseménytelen, nem maradtak fel legendák 1950-ig. Említésre méltó látnivalója sem igazán akad, azon kívül, hogy kellemes túrákat, vadászatokat lehet tenni a Mátra erdeiben, útba ejtve akár a csevicét. Neve 1950-ben került a köztudatba, amikor törvényi felhatalmazás nélkül az AVO kényszermunkatábort létesített itt. A politikai foglyokat nem állították bíróság elé, nem ítélték el.A rabok a közeli andezit bányában dolgoztak. A tábor 1953-ig állt fenn, létezéséről a falu lakosai sem igazán tudtak. Október 23.-án voltunk ott. Hideg, csípős napon. A bejáratnál egy őrtorony mása fogad, egy emlékmű, az itt raboskodók neveivel. Egy barakk is látogatható, ahol auswitzi, terrorházai halálszag fogad. Biztos nem véletlenül ezt a porfészket választották erre a bűnös célra. A sok azonos madárnevű közé, akiket a név kötelez, kivájni ártatlan embertársak szemét....
Tragikus szerelem kötődik Csobánchoz is. A vár urának lányát Gyulafy Rózsát kedvese, Szentgyörgyi László magára hagyta, amikor a törökök elleni hadba vonult. A magánytól búsuló lánynak azt a hírt hozták, hogy szerelme hősi halált halt, végakarat pedig az volt, hogy Rózsa menjen feleségül legjobb barátjához, Varjas Andráshoz. András korábban hiába próbálta megkörnyékezni Rózsát. A László halálhírét hozó levél Varjas koholmánya. Siratja nagyon Rózsa halott szerelmét. László azonban otthagyta a budai győzelmi lakomát is, hogy az imádott lányhoz siessen, mert már rég látta. Mire Csobánc alá ért, a lélekharang szólt. Rózsa nem tudta elviselni a halálhírt, megbetegedett, és belehalt bánatába. László hiába hajszolta lovát.
Az Arany Utcácska apró kis házaival, kis ajtókkal és kis ablakokkal, mintha a törpék világába vitt volna. A régi hangulatos utcából ma már üzleti fogást csináltak. Az utcára belépésért is fizetni kell, minden házban kis szuvenír üzletek rontják a hangulatot. Így nem lehet átérezni az utca régi világát. Szinte lehetetlen feladat volt úgy fotózni, hogy ne pózoló idegeneket örökítsünk meg. Ahogy most végignéztem a képeket, egy kínai szerelmespár útját is papparazzi módon végig kísértük. Több képen feltűnnek. Ugyan mi is hány fotón szerepelhetünk a világban? 
Zólyom ma már, finoman szólva sem tartozik a festői középkori városok közé. Központi tere ugyan megőrizte középkori szerkezetének előzményét, de egyetlen megtekintésre érdemes látnivalója a vár. Ezt a csipkés mesevárat a legenda szerint Nagy Lajos király építtette, egy eső után megjelenő szivárvány helyére, ami a dombon ívelt át. Amikor a király a lengyeleknek bemutatta lányát, Máriát, akit királynénak szánt, jegyesével Luxemburgi Zsigmonddal egy galamb is beröppent az ablakon, s Lajos kisebbik lányának, Hedvignek a vállára szállt. A kislány megsimogatta a galambot, aki szelíden hagyta magát babusgatni. A lengyelek megbűvölve nézték, és elhatározták, Hedvig lesz a királynéjuk és nem Mária.
A török időkben a zólyomi basa egy dajkát fogadott gyermeke mellé. Az asszony nagyon megszerette a csöppséget, aki nagyon emlékeztette a sajátjára, aki éppen ilyen korú volt, amikor a törökök elrabolták. Amint egyszer altatódalt énekelt, a basa meghallotta, és eszébe jutott gyerekkori emléke, ugyanezt a dalt énekelték az ő bölcsője fölött is. Kiderült, hogy a dajka a basa édesanyja. Az egykori elrabolt gyermek, a törökké lett nagyúr lelkiismerete megszólalt. Magába szállt, lemondott vagyonáról, otthagyta a török hitet, és ismét kereszténnyé lett. Persze ez csak legenda. Hiszen Zólyom sosem volt török kézen.
Sidi bu Said egy régi marabu falu. Egy 130 méter magas dombon. Igen régi település, már a punok is őrhelyként tartották nyilván. Az arab hódítást követően a spanyolok építettek a domb tetején erődöt, akiket a törökök űztek ki innen. Maga a névadás számunkra érdekes, de az araboknál mindennapi Egy szentéletű ember Said fiáról nevezték el. Az araboknál az a szokás, hogy a férfiak az elsőszülött fiuk nevét veszi fel. Ez az Abu Said Al Baji egyébként egy szentnek tartott misztikus ember volt, aki mekkai zarándoklatáról visszatérve 20 éven asztetikus életet folytatott, és hirdette tanait. Az itt lakók körében még mindig nagy a misztériuma, évente leróják kegyeletüket marabuja előtt, ami a kupolás síremléke. A városka ma már kiemelt üdülő és művész központ. 
Feledhetetlen báját és varázsát talán vakítóan minden évben frissen hófehérre meszelt házaitól kapta, ajtajai, kapui hihetetlen azúrkékre vannak festve. Ezek a szépen megművelt ablak és ajtórácsok rendkívüli harmóniában állnak, felidézve a régi andalúz érzést. A falu több festőt is megihlett. Itt alkotott az első világháború kirobbanása előtt a két híres német expresszionista festő August Macke és Paul Klee is. A karácsonyi verőfényben csodás a hangulata és az illatok kavalkádja, amit a rengeteg virág, a hihetetlen csodás tengerkék ég és sós tengeri szellő ad. Mi sem tudjuk kivonni magunkat a különleges varázslat alól főleg a domb tetejéről, ahonnan páratlan tengeri panoráma tárul elénk. 
Fölfelé menet bekukucskálunk a jellegzetes szögekkel mintázott kapuk mögé. Egy-egy leányzó szégyenlősen takarja el mosolygó arcát. Bámészkodunk a lépcsőzetes főutca mindkét oldalán húzódó bazársorban, ahol a keleti kincsek egyik ámulatból a másikba varázsolnak. Szőnyegek, csengő rézedények, olajfafaragások csábítanak. 
Lépten-nyomon hasas fehér-kék madárkalitkába botlunk, amit művészien fonnak fából és drótból. A domb tetején egy öreg muzulmán temetőre bukkanunk, mellette egy ódon világítótorony. Az itt lévő kávéházban leülve rácsodálkozva gyönyörködünk a páratlan körpanorámában. Rácsodálkozunk még valamire. Hogy mint nőt nem néznek semmibe. Én próbáltam a kihagyhatatlan arab kávét és mentateát megrendelni, de inkább a gyerekkel állt szóba a pincér, mégha csak palánta is, de férfi.
Sousse közelében találhatjuk Port el Kantaoui kikötőjét. Gyalog közelítettük meg, hiszen csak 9 kilométerre volt a szállodánktól, nagyrészt a fövenyes tengerparton. Óriási kaktuszok mellett értük el ezt a nemrég épített kikötő üdülővároskát. Ezt a modern komplexumot az 1970-es években építették, főleg a közel-keleti olajmágnások befektetéseként. Az üdülőket, szállodákat egységes mór stílusban építették fel. Mindenhol virággal beültetett erkélyek, és parkok teszik színpompásabbá a környéket.
Kikötőjében a világ minden tájáról érkező hatalmas és elegáns jachtok horgonyoztak. Egyet ki is próbáltunk, az aquascop üveg alján keresztül felfedezve csodálhattuk meg a hihetetlen színes tengeri élővilágot. A macskaköves parton sirályok társaságában elengedhetetlen volt a kávé. Annak az arab módozata. Hihetetlennek tűnt decemberben a pálmafák alatt, olívaligetek mellet kortyolni a feketét. Talán a fekete leves kifejezés jutott eszembe a legrégibb és leghíresebb kávékészítési módszerről, amikor a pörkölt kávét többször átdarálják, míg megfelelő finomságú nem lesz. 
A hosszú nyelű sárgaréz edényben a cukorral együtt főzik, minden csésze vízhez egy teáskanál őrölt kávét adnak, s kanállal kavargatva felfőzik. Mielőtt a kávé kiforrna, leveszik a tűzről majd még egyszer felforralják, és csészékbe öntik. A tetejére 1-1 csepp hideg vizet tesznek, így a zacc gyorsabban leülepszik. Az arabok órákat képesek egy-egy csésze kávé vagy mentatea fölött a menta levelet rágcsálva, esetleg vízipipázva is eltölteni. Az a nyugalom, ami hiányzik a mi életünkből, ránk is kedvezően hatott. 
Sokszor több órás sétánkról visszatérve is ugyanazokat az arcokat láttuk a teraszokon. Ezeknek a kávéházaknak a hangulatát igazán át lehet élni. Amit soha nem felejthető. Menta és a pörkölt kávé illatat együtt ezeket az érzéseket hozzák vissza.
A lovagkorban Sirok várának rettegett ura Bonyódi Demeter volt, akinek Géza nevű fia beleszeretett egyik jobbágyuk, Kövesdi Gábor lányába, Katinkába. A szerelmesek titokban találkoztak, ám Gézának el kellett mennie egy évre Lajos király udvarába, hogy megtanulja a lovagi szolgálatot. A lánynak esküvel ígérte, hogy amikor visszatér, oltár elé vezeti. A lánytól tizenkét postagalambot kért, hogy minden hónapban üzenni tudjon neki. A tizenkét galamb azonban nem érkezett a lányhoz. Bonyódi Demeter éppen urak társaságában vadászott, és fogadásból. Sirok ura sólymával elfogatta. 
Megtalálta szárnya alatt az üzenetet, amiben fia azt írta Katinkának, hogy elveszi feleségül, amihez már a király is hozzájárult, feltéve, ha az apja sem ellenzi. Demeter úr ezen annyira felbőszült, hogy otthagyta a vadásztársaságot, és egyenesen Katinkáékhoz vágtatott, akit halálosan megfenyegetett. A lány rémülten ájult el, hetekig nyomta a betegágyat. Lábadozott már, amikor betoppant Géza, aki megdöbbenve hallgatta a történteket, s újra megesküdött, hogy élete árán is feleségül veszi. Géza otthon csak anyját találta, aki tudott róluk és támogatta is szerelmüket. Amikor Géza apjával szemben állva közölte házassági szándékát, Bonyódi Demeter dühében lóra pattanva elvágtatott. Viharba került, egy villám megölte szolgáját, megbokrosodott lova pedig ledobta magáról. Lába beleakadt a kengyelbe, eszméletét vesztette. Saját ágyában tért magához. Akkor tudta meg, hogy lovát, életét kockáztatva, Kövesdiné, Katinka anyja fékezte meg. A büszke, kemény Bonyódi Demeter szívét, és nem állt többé a szerelmesek közé, áldását adta a fiatalokra.
Az ókori Ruspina volt Cézár afrikai hadjáratának központja. Nevét a kora keresztény kolostorról monasteriumról kapta. A Földközi tenger partjának mentén lenyűgöző látvány a 8. században épített ribat, az egyik legrégibb iszlám építmény. Ez az iszlám erődtemplom a keresztes hadak, a hitetlenek támadásától védte a partvidéket. Ma több ókori film díszletéül szolgál, paradox módon 
Itt forgatták Zeffirelli Jézus élete filmjét. Roman Polanski a Kalózok-at rendezte az ódon falak között.
A régi imateremben egy 927-ben Cardobaban készült arab csillagvizsgáló készüléket láthattunk. Éles kontraszt volt a fejünk fölött elhúzó repülők látványa. Ég és föld között több mint ezer év. A város közepén áll a kék kerámiával és carrarai márvánnyal díszített Bourghiba mauzóleum. Imatermébe akár 1000 ember is elfér, tetőzetét 86 márványoszlop tartja. 
Pálmák szegélyezik. Érdekes élmény volt, hogy itthon hull a hó, mi a késő tavaszi napfényben sütkérezünk. Itthon szól a mennyből az angyal, ott müezzin hív imára. Fenyő helyett a pálmák hajladoznak. Szebb így a karácsony… 
Talán az egyik olyan túrám lesz ez, amire nem szívesen emlékszem majd. Jobban szeretném, ha ezt a tavat csak képen láttam volna. Kérdezte, hová szeretnék menni? Számtalan ajánlatom volt. Egyik se volt megfelelő. Oda mentünk, ahová ő akart. Minek is kérdezte meg akkor? Ennyi erővel tehettünk volna egy kört is a parkban a szökőkút körül. Úgy éreztem, legszívesebben belelökött volna a tóba, beledobott volna a kövek helyett. Vagy a másikba, a kidőlt fáról. Egész túra közben szavakkal bántott, sértegetett. De mégis visszafogtam magam, küzdve az indulatommal, uralmat űztem a friss sebre, amit okozott azzal is, hogy "leprás"nak néz. Csak tudnám, akkor miért engem hívott el, ha ennyire utálkozott velem? Mi volt a célja ezzel a kirándulással? Vittem pezsgőt szülinapi koccintásra. Köszönet helyett csak sértegetett, testembe engedtem szememből a sót, és kiszáradt a lelkem, mint az a tóba dőlt gyökértelen fa. A csend még nehezebbé tette a fájdalmat. Beledobtuk a pezsgős üveget a tóba. Hogy mit írtam volna az utókornak a palackpostában? S.O.S. 
A város ezen része volt Berlin magja. Itt született a város. 1264-től említik, mint két kis kereskedőváros, Berlin és Cölln. A két várost a Spree folyó választotta el, ahol szatócsok, kereskedők, halászok laktak itt. Ebben a negyedben hódított Casanova, megszállt itt Ibsen. De lakott itt Mendelssohn, Heine, Nagel. Húú…kik koptatták itt a macskaköveket. A világháború szinte teljesen földig rombolta ezt a városnegyedet. A nyolcvanas évekig csak a romok éktelenkedtek itt. A város fennállásának 750. évfordulójára szinte az összes házat felújították, az eredeti városképet újra felépítették. Néhány középkori épületet máshonnan idehoztak, és itt építették fel újra. Szinte, mint egy kis skanzen. Érezni a múltat, de mégis a jövő tárul elénk, annak ellenére, hogy a város legrégibb épületet is itt áll. Sajnos a 20. század vasbeton építészete rontja az összképet, a foghíjakat így építették be. A negyed utcáiról kitiltották a forgalmat, csak gyalogosan lehet közlekedni. Az NDK időkben ez volt a város legelőkelőbb része, politikusok lakták. Ez volt az egyetlen hely, ahová a nyugati városrész lakói is betehették lábukat.
A Nikolai Kirche a legősibb épület. 1230 körül építették, azóta többször át, és újjá. Az egykori ősi templomnak mára csak az alapja maradt meg. A város épületeire oly jellemző klinkertéglából állnak a falai. A világháborúban a földdel került egyenlőve, és csak 1987-ben újították fel. A bejáratnál egy földbeágyazott fémmedál látható, amely a város első pecsétje. A városrész igazi hangulatát adják az éjszakai élethez az egymást érő sörözők, éttermek. Kihagyhatatlan a berlini wurst és a sörök kóstolása. Berlin belopta magát a szívembe. Nem a legszebb város, amiben jártam, mégis visszavágytam, visszamentem, és nem bántam meg. És újra visszavágyom, érdekes, hogy nem volt honvágyam. Élhető, élni vágyó városommá vált, ahol kicsit otthon éreztem magam. 
Írtam már egy bejegyzést az Alexanderplatzról. Azok az emlékek több évtized távlatából jöttek elő az emlékekből. Ritkán járok vissza egy városba, most Berlin kivétel volt. De hát azóta ez már nem az a város, nem az a Berlin, ami akkor volt. Kíváncsi voltam milyen hatást tesz rám, hiszen akaratlanul is ilyenkor előjönnek a bezzeg akkorok. Ez volt most is. Akaratlanul is kerestem azt az érzést, azt a látványt, amit behunyt szemmel is látok, ha meghallom Berlin nevét. Emlékemben élénken élt ez a szocialista monumentalitást demonstráló modern tér. Emlékezni véltem az irányokra, a látványra. De mintha sose jártam volna ott, az volt most hirtelen belém nyilalló érzés. Először is a sok, az építkezéseket takaró barikád palánkok hangoltak le. Másodszor is hol az a kígyózó sor, akik a TV toronyba szeretnének felsuhanni a gyorslifttel, hogy innen a magasból bepillantsanak a más világba?
A város egyik jelképe a vörös városháza, amit most elrejtettek. Nevét a messziről virító kliknkertégláiról kapta. Olasz, toszkán stílusban épült, harangtornya azonban a franciaországi Laon város katedrálisára hasonlít. Az épületet összesen 36 darab 6 méteres domborműves terrakotta fríz díszíti, amely Berlin történelmét mutatja be. A torony sarkában egy trónoló medve látható, ami Berlin jelképe. A második világháborúban súlyosan megsérült. A város kettéválása után a kelet-berlini városatyák üléseztek itt. Nyugat-Berlint Schöneberg városrészből irányították. Itt mondta Kennedy a híres mondatát, ami azóta szállóigévé vált: Ich bin ein Berliner. 
Egy özvegyasszony kicsi fia elkavarodott a viharban. Kétségbeesett keresésében a vár fala kettényílt előtte. A sötét hasadékban egyre kicsi fia nevét kiabálta, mindhiába. A hasadék végén csillogó drágakövekbe botlott.
Az eredetileg gyümölcsöskertnek szánt Sanssouci-park, ahol fügét, szilvát, szőlőt termesztettek volna, annyira megtetszett Nagy Frigyesnek, hogy nyári rezindenciáját is itt építtette fel. A kilátásban gyönyörködött a dombon, amikor úgy döntött, hogy itt szeretné gondtalanul kipihenni az uralkodói teendőket. A porosz pompát kívánta demonstrálni az Új palota felépítésével, azt akarta megmutatni a világnak, hogy a hétéves háború, amit Mária Teréziával vívott Szilézia birtoklásáér, nem tette tönkre Poroszországot. Ez a park legnagyobb épülete, 55 méter magas zöld kupolája már messziről látszik. A hétéves háború után épült, reprezentációs célokra. 300 termével az ország egyik legnagyobb kastélya. Akármerre nézünk, az éppen folyó felújítási munkálatok takarásának ellenére is érezni a tékozló pompát, a féktelen luxust. Az épület mellett mesterien megmunkált kandeláberek meredeznek az ég felé. Belépve a hűs lépcsőházba, a múlt illata árad. A félhomály és a papucs csoszogása korhű feelinget ajándékoz. Mintha a márvány bálteremben selyemruhák suhogása hallatszódna a halk walzer dallamai között, amit a galérián elhelyezkedő zenekar játszott. Most néha festékes vödrökbe botolva repülünk vissza az idő valóságába. 
A márványterem szemrevételezése után vörös posztószőnyeges lépcsőn hagyjuk el a palotát. Szemben a kastéllyal két egyforma félköríves épület áll, a Communs, a paravánok mögött. Mindkét épület kétszintes, amit oszlopcsarnokkal és diadalívvel kötöttek össze.
Elsétálunk a pucér íjászt részben megcsodálva a lugasokon át az obeliszk kapuig. A kapuig, amely emléket állít Frigyes uralkodásának legboldogabb éveinek. Búcsúpillantást veszünk a fürdőháztól, ahol a gőzben, ami legfőképpen a férfiak szórakozása volt, ki tudja milyen békék köttettek, házassági szerződések ötlöttek eszükbe. Amik a világ sorsát alakíthatták. 
Amikor Zsigmond király fegyverbe hívta a nemeseket, mindenki eleget tett az uralkodó parancsának, csak testvér, Berkész István és Balázs nem Somogy megyéből. A megye ispánja hiába kerestette őket. A királyi táborba érve elcsodálkozott, amikor a király elismerően szorította meg a kezét, hogy az ő megyéje az egyetlen, amelyből mindenki eljött. Hitetlenkedve hallgatta az ispán, de amikor a király név szerint is ellenőrizte a hadat, bebizonyosodott, hogy köztük van a két testvér is. Az ispán visszaküldte apródját, ellenőrizze, nincs-e turpisság a dologban. Az apród azzal a hírrel jött vissza, hogy bizony a két fivér még mindig otthon bujkál. A király áskálódásnak vélte az ispán hírét, hiszen a két Berkész ott volt a táborban, sőt oly vitézül harcoltak, hogy Csókakő várát adományozza nekik. Az ispán kérte, hagy lássa szemtől szembe a két hőst. Amikor beléptek a király elé, és levették a sisakot, fény derült a csalásra. A vasrostély alól két női arc került elő, a két gyáva nemes feleségéé. Kata és Éva asszonyé. Leborulva a király elé kértek kegyelmet férjeik számára. A meglepett uralkodó nem vonta vissza szavát, a várat a két hős asszonynak adományozta, a férjeiknek megkegyelmezett, de azzal a kikötéssel, hogy nevük örökre az enyészeté legyen. A két család az új nevét a bátor asszonyokról kapja. Azóta az egyik család a Katha, a másik az Eva nevet viseli. 
A környéken lévő egykori mocsári erdő jellegzetes fájáról, az égerről kapta nevét. 
A rege szerint Perényi Gábor volt a vár ura, amikor rabló had tört a várba. Zsófia úrnő a két fiával és a szolgálóval még el tudott menekülni a titkos alagúton keresztül, de az őket védő várúr elesett az egyenlőtlen küzdelemben. A segélyhadakkal csak az asszony és az egyik fiú, Tamás tért vissza. A másik fiú, János, és a szolga eltűnt. Évekkel később egy szarvasvadászaton az embereitől elkóborló Tamás, portyázó törökök fogságába esett, akik Sztambulba vitték. Ott a szultán elé vitték, elmondta neki, hogy béke idején ejtették fogságba. Elrablói megkapták a büntetésüket, de a padisah nem engedett abból az elhatározásából, hogy váltságdíjat kérjen érte. Addig Juszufra, a janicsárok agájára bízta. Tamás elmesélte neki a történetét, és kiderült, hogy Juszuf nem más, mit az ő régen fogságba esett, iszlám hitre áttért, fiatalon magas rangra jutott ikertestvére. A nyakukon függött medálba nevük volt vésve, így minden kétséget kizárva bebizonyosodott az igazság. A szultán elé járultak, kérve őt, mindkettőjüket bocsássa vissza hazájukba. A szultán eleget tett kérésüknek, míg a díszkardját is Jánosnak adta, pénzzel, és védőkísérettel is ellátta őket az útra. Odahaza megtört édesanyjuk várta őket, akinél az özvegy Csákyné vendégeskedett a két lányával. A szomorúan kezdődött történet kettős szerelmi házassággal végződött.
A „világosi” fegyverletételnek nagy ára volt. Görgey abban bízott, ha az oroszok előtt teszi le a fegyvert, megmenti a vezérkarát. A hadsereg előtt ellovagló fővezért a katonák még megéljenezték, akinek idegei is felmondták a szolgálatot, és zokogva borult lova nyakára. Kossuth hazaárulással vádolta. De Paszkievics csak az ő életét tudta garantálni. A vezérkarét nem. Haynau azonban úgy vélte, ha már a fővezér kicsúszott a kezéből, legalább alvezérein statuál példát. 
Arad nevét hallva önkéntelenül is egyetlen eseményre gondolunk. 1849. október hatodikára, a tizenhárom vértanú kivégzésére. A szabadságharc tábornokaira, akik halálának helyét alig több mint fél évszázada sikerült fellelni. Sokáig az emlékoszlop körül keresték a hősök csontjait. A hajnali órákban a vár sáncárkában lőtték agyon négy tábornokot, majd pár órával később a többi kilencet a bitófa alá vezették. A mendemondák szerint az agyonlőtteket meztelenül lökték a kivégzés helyén ásott sírgödörbe. A valóságban felöltözve álltak a puskacsövek elé, mellükön kigombolt inggel, hogy a katonák pontosabban célozhassanak a szívükre. Az akasztottak ruháit a hóhér kapta, aki aztán sokáig használta Damjanich fehér köpenyét. Lenkey János megőrült a vár börtönében.
Hűvös volt. Ősz a nyárban. Az ég is sírt. Nem volt sok időnk, villámlátogatást tettünk csak ebben a nagyvárosban. Kisvárosnak tűnt a főváros közvetlen közelében. A belvárost villamosból néztük meg. A holland negyedet, amelyet a 18. században építettek a bevándorolni szándékozó holland telepeseknek. Végülis olyan kevesen érkeztek, hogy csak a házak jellege miatt kapta nevét. Jellegzetes kétszintes vörös téglából álló lépcsőzetes a homlokzatuk, amelyet kő és fafaragványok díszítenek. Egy másik jellegzetes városka a városban az Alexandrowka. A napóleoni háborúban fogságba esett orosz kórusról II. Frigyes úgy döntött, hogy befogadja őket, kolóniát épít nekik. Az andráskereszt alakú utcákon a faházak némelyikében még ma is az egykori zenészek leszármazottjai élnek. 
Az egész park sok látnivalót ígért, maga a kert is lenyűgöző méretével és látványával is. Az igazsághoz tartozik, hogy kicsit gondozatlannak tűnt, de legalább így természetesebbnek hatott. Az épületek zöme éppen felújítás alatt állt. Így némileg vesztettek a látványból a néhol felállványozott homlokzatok.
épületek között a hollandpark és francia rózsakertek között bolyonghattunk. A sétányok egyhangúságát szobrok, szökőkutak bontják meg. A kínai teapavilont már messziről megláttuk, csillogó tetőzetével. Állítólag Voltaire ösztönzésére építették, teaháznak, és nyári étkezőnek szolgált. A király, vendégei szórakoztatására építtetett egy római fürdőt. A kertész egykori háza, és egy asszimetrikus itáliai stílusú reneszánsz villa áll a fürdőpavilon közelében. A tóról csónakkal is megközelíthető volt. Volt egy érdekes szintén toszkán 
stílusú épület a Marly-kertben. Itt, az egykori konyhakertben a káposzták és gyógynövények között szívesen kuglizott a király. 
szállásolták el itt. Itt vendégeskedett a király húga és férje I. Miklós orosz cár. Érdemes volt a papucsban végigcsoszognunk a termeken, ahol Raffaello képeit csodálhattuk meg. Az innen nem messze lévő Bildergalerie-ben, vagyis az eredetileg is képtárnak szánt épületben Rubens, Van Dycke, Caravaggio képei láthatóak. 
tettük, félre téve gondjainkat, a Havel folyó körüli dimbekben-dombokban. A közelében áll a régi malom, melynek tövében múlt századi hangulatot árasztó kis vendéglőben pihentük ki a nagy sétát. Az elmaradhatatlan wurstot enni és berlini barna sört kellett inni. Meg az elengedhetetlen kávét. Már a 18. században állt itt malom, ez csak rekonstrukció. A régi szélmalom olyan hangosan zakatolt, hogy Nagy Frigyes le akarta bontatni, de egy törvény hatályban léte miatt nem tehette meg. A séta végére eleredt az eső is. De még volt látnivaló, ami kihagyhatatlan, ha a Föld az Éggel is ér össze...
Meg sem álltunk. Nem állt meg. Nem volt rá idő. Neki nem volt rá idő. Szerettem volna beleszimatolni a levegőbe. Magamba szívni a múltat. Az át nem élt emlékeket, ami ideköt. Mintha már jártam volna erre. De tudom, hogy nem. Ez csak tudatalatti, és a gének információja. Elhaladunk az iskola mellett. Ez már nem az az iskola. 
A Tisza. Itt is a Tisza. Még egy kis szakasza van, hogy nem messze innen Titelnél a Dunába hömpölyögjön. Azt már nem. Az már kitérő. El tudod képzelni!- mondta. Két folyó egymásba ömlik. Persze. Neki nem számít.
1849. augusztus 13.-án a falu határában tette le a fegyvert Görgey Rüdiger tábornok előtt. A falu központjában lévő Bohus kastélyban írta alá előző nap Görgey a feltételnélküli fegyverletételről szóló megállapodást. 
Az idő igazolta álláspontomat. A későbbiekben arra jutottunk, hogy jó választás volt a nem felkapott üdülőparadicsomot választani, hanem inkább a dalmát szakasz bűbájos Kastela-ját.