A város ezen része volt Berlin magja. Itt született a város. 1264-től említik, mint két kis kereskedőváros, Berlin és Cölln. A két várost a Spree folyó választotta el, ahol szatócsok, kereskedők, halászok laktak itt. Ebben a negyedben hódított Casanova, megszállt itt Ibsen. De lakott itt Mendelssohn, Heine, Nagel. Húú…kik koptatták itt a macskaköveket. A világháború szinte teljesen földig rombolta ezt a városnegyedet. A nyolcvanas évekig csak a romok éktelenkedtek itt. A város fennállásának 750. évfordulójára szinte az összes házat felújították, az eredeti városképet újra felépítették. Néhány középkori épületet máshonnan idehoztak, és itt építették fel újra. Szinte, mint egy kis skanzen. Érezni a múltat, de mégis a jövő tárul elénk, annak ellenére, hogy a város legrégibb épületet is itt áll. Sajnos a 20. század vasbeton építészete rontja az összképet, a foghíjakat így építették be. A negyed utcáiról kitiltották a forgalmat, csak gyalogosan lehet közlekedni. Az NDK időkben ez volt a város legelőkelőbb része, politikusok lakták. Ez volt az egyetlen hely, ahová a nyugati városrész lakói is betehették lábukat. A Nikolai Kirche a legősibb épület. 1230 körül építették, azóta többször át, és újjá. Az egykori ősi templomnak mára csak az alapja maradt meg. A város épületeire oly jellemző klinkertéglából állnak a falai. A világháborúban a földdel került egyenlőve, és csak 1987-ben újították fel. A bejáratnál egy földbeágyazott fémmedál látható, amely a város első pecsétje. A városrész igazi hangulatát adják az éjszakai élethez az egymást érő sörözők, éttermek. Kihagyhatatlan a berlini wurst és a sörök kóstolása. Berlin belopta magát a szívembe. Nem a legszebb város, amiben jártam, mégis visszavágytam, visszamentem, és nem bántam meg. És újra visszavágyom, érdekes, hogy nem volt honvágyam. Élhető, élni vágyó városommá vált, ahol kicsit otthon éreztem magam.