Berlinben nem szabad kihagyni egy melankólikus sétát az Unter den Lindenen. Hársfa ágak csendes árnyán. Vogelweide biztos nem ezekre a fákra gondolt, de azóta is kedvencem a hárs illata. Nincs annál mámorosabb illat számomra. Régen ez az út vezetett a királyi vadászterületekig. Az 1600-as években négy sor hársfával szegélyezték, innen ered a neve.
A séta közben kitérőt tettünk a keleti Parlament felé, ahol éppen az aktuális olasz miniszterelnököt, Bettino Craxit fogadták. Az olaszok akkoriban egy kicsit kilengve balra hajoltak. Fura volt Berlinben pont egy olasz miniszterelnök fogadását látni. Kísérteties.
A Parlament épülete egyébként nyomott nem hagyott bennem, jellegtelen szocreál építmény. A széles út a Brandenburgi kapuhoz vezet. Szégyenszemre ott a fal, szögesdrót körülötte. A fegyveres őrök védik a város keleti részét, nehogy a szabadság szelleme átjusson a falakon. Legszivesebben fricskát mutattunk volna nekik, de csak reméltük, kényszerből, és nem meggyőződésből strichelnek ott. Bár ki tudja, mennyire dolgozták át gondolkozásukat. A kapu is az egyik jelképe a városnak. Ott, a lábánál csak álmodtunk, hogy egyszer a földdel lesz egyenlő a fal, újra egy város. Legmerészebb álmunk, már kimondtuk is, az Európai Egyesült Államok. Látomásunk volt az akkor? A velünk lévő görög istenre emlékeztető töri tanárunk velünk tartott víziónkban. A kaput az Akropolisz bejáratának mintájára építették. Az őrök és vámtisztek által használt pavilon keretezi a hatalmas ötnyílású kaput. Az egész kaput a Quadriga egy hatalmas szobor koronázza meg, ami a győzelem szimbóluma lett itt. 1989-ben omlott csak le a hírhedt fal. Pár évvel előtte kívántuk, bárcsak ne lenne ott.
A szemnek nem tudtak ellenzőt építeni, innen, keletről is láttuk a Reichstag épületét. A német parlament elhelyezésére épült. 1933-ban leégett a nagyterme, majd pár évvel később Európa 
és a világ borult lángba. Csak 1990-ben kapta vissza eredeti funkcióját, az első egyesített Bundestag itt ülésezhetett. A felújítás során Párizst követve, bár nem piramist, de egy üvegkupolát építettek hozzá. Sajnálom, hogy nem láttunk akkor az épület jövőjébe, csak a szomorú múltjába. Kis kitérőt tettünk a Bebel térre is. 1933-ban itt égettek el több tízezer könyvet. „Ahol könyveket égetnek, ott végül embereket is meg fognak égetni.” Heine prófétaként látott a jövőbe a múlton keresztül.
A viszonylag közelmúltból a régmúltba is elröpített Berlin. A Pergamon Múzeumban egy oroszlánnak az oroszlánnapon látnia kellett Babilon oroszlános kapuját. Azt az aranyat és sem lehet, hiába kísérli meg bárki. Az Istar kapu eredeti égetett tégla kapuja, és a hozzá vezető utca részlet elbódított. Varázslat volt átjutni a Milétoszi kapun, ami az ókori egykori város főterére vezetett. Jártunk egy ie. 12. századból fennmaradt asszír palotában.
Berlin olyan város, ahová vissza lehet vágyni. Egyre többször gondolok, vágyódom utána. Úgy érzem, ott még kell lenni dolgomnak.
Erdőtelek neve Mikszáth Különös házasság című regényéből ismert Buttler János gróf kapcsán vált ismertté. Ezt a kastélyt adományozza gavallér módjára a névleges feleségének, akit kényszerített házasságkötéssel vett feleségül. Maga az épület copfstílusú elég romos állapotban van, mint évekig az egri házuk volt. Már az az épület volt a város szégyenfoltja. De nem is a kastély, ami nem is látogatható, hanem az arborétumnak kialakított parkja érdekes. A háromhektáros kert példásan karban van tartva. Az arborétumot egy Kovács József nevezetű sebészorvos hozta létre, számos különlegessége 
van a több mint 700 fajta fagyűjteményében. A kastély egy elárverezés következtében került az orvos, és családja tulajdonába. A kert különlegessége a szillevelű gumifa, az országban található legnagyobb boróka, az ezüsttörzsű kínai fenyő. Maga a kert is pompásan van komponálva, bár az 1945 utáni államosítás, és a dilettánsok sokat ártottak a szépségének. A kert közepén egy kedves tó nyújt még nagyobb látványosságot. Ez az angolparki elvárásoknak megfelelően vízi élővilágot mutat be. Kellemes szeptember eleji túránk volt az isten háta mögött. Legalábbis azt éreztük, hogy abban a faluban vagyunk, ami már a térképről is lekerült.
Prága régi főtere volt az Óváros tér. A középkorban itt keresztezték egymást a fő utak, Európa egyik legfontosabb piac terévé vált. Véres események színhelye volt, több huszita vezetőt itt végeztek ki. Egy kövekből kirakott pallos is arra utal, hogy a fehérhegyi felkelés után itt fejezték le a Habsburg ellenes vezetőket. A csehek itt választották királyukká Podjebrad Györgyöt, Mátyás apósát, az egyetlen huszita királyt.1918-ban itt akartak a csehek tüntetésükkel szocialista államot, amit rémálomként 1948-ban Gottwald beszédében építeni is kezdett.
A téren a husziták csillogó tornyú temploma áll. Mintha csillagok ragyogtak volna a gótikus égbenyúló tornyokon. Szembeötlő, hogy nem egyformák. A hagyomány szerint testvérek építették egymással versengve, de az egyik csalt közülük. A csalót a másik leszúrta dühében.
Egy kellemes sörözőben, ami a Kehely után talán a legnevesebb Prágában pihentünk. Zsúfolásig megtelt, hiszen mindenki kíváncsi a hangulatára, és a feledhetetlen komló ízre. A Szent Tamásban már több mint 600 éve kezdték az ágoston rendi szerzetesek a sörfőzést. Külön érdekessége, hogy barna sör, de akár feketének is hívhatnák. Feketesör kávéval…Sokkal magasabb az alkohol tartalma, mint a megszokottnak, és a korsó nem fél liter. A 19. század irodalmi életének központja volt.
Szász-Svájc gyönyörű vad vidék. Az Elba vágta ezt a hasadékot a Lausitz hegységbe. Bizarr sziklaalakzatok találhatók, amiket függő gyaloghidakkal közelíthetünk meg. A homokkősziklák 70 méter körüli magasak. Ezekről olyan pazar kilátás nyílik, amit sose feledünk.
Oly 