Érdekes jelentése van a város nevének. A szük völgyben elterülő szorost gyakran burkolta ködtakaró. Erre emlékszik a név. 1878-ban egy véres csata zajlott a közelében a török és császári seregek között.

A sebes folyású Boszna partján, szépen tagolt meredek hegyoldalak sötétlő hátterére gyönyörűen rajzolódik le Maglaj kidomborodó képe. A folyó partján mélabús mohamedán temető (mezarluk) közepéből emelkedik a Kurąumli-mecset kecses kupolája, melyet mekkai zarándokok is gyakran látogatnak. 1560-as években épült, az oszmán építészet egyik gyöngyszeme. 22 méter magas félgömb kupolája és keskeny minaretje a város jelképe, messziről vonza a tekintetet. Az árkádok alatt gyönyörű keleties festés látszik.  A keleties szabású házcsoportok festői rendetlenségben szóródtak szét a zöld lejtőkön. Az ódon faházak tömkelegéből végre kibontakozva, a folyó partján egy sűrűn belombosodott hegyfok emelkedik, melyen egy régi vár áll kúszó növényekkel befutva, s mind magasabbra nő körötte fa és bozót. Kik emelték, kik küzdtek érte s kik bírták és vesztették el, – neveiket elhordta a keleti feledékenység szele, mely lassan bontogatva röpköd falai körül. Alapjai talán a római időkből származik, Hunyadi Mátyás idején megerősítették, majd a törökök átépítése után a 18. századra végleges formáját elérte. A várban magasodik a bosnyák városokra oly jellemző óratorony, amelyet a sötétben magas bástyatoronynak véltünk. Itt már rutinosan értettük az iszlám vallási helyeket. Meg tudtuk különböztetni a dzsámit a mecsettől. A mecset maga a templom, a dzsámi a  magasabb rangú imahely, összefoglaló neve a minaretnek, sadrvannak és türbének. A minaret a karcsú torony, általában a mecset jobb oldalán elhelyezkedő sokszög alapú torony, ennek erkélyéről hívja imára naponta ötször a hívőket a müezzin. Nap, mint látom a minaretünket, mégis mindegyik látványa új csodának tűnt. A sadrvan a mecset udvarán álló kút, itt mossák meg rituálisan ima előtt kezüket, lábukat a hívők. A türbe a város tisztségviselőinek, és általában a mecset építtetőjének temetkezési helye. A mecsettől kellő látótávolságon belül kellett állni a szahat kulának, az óratoronynak, ami a török időkben az iszlám időt mutatta, ezzel jelezte a müezzinnek az imák idejét. Érdekessége volt, hogy minden napfelkeltekor volt rajta 12 óra, így mindennap állítani kellett. De ma már európai idők járnak az óratornyokon is.

Átutazó szállásként szolgált a város. Félhomályban is úgy tűnt, nem hagyhatjuk ott bolyongás nélkül. A hegyen magasodó vár esti várkalandra csábított. A falakat a gaz jócskán benőtte, de benyitottunk a kapun. A közvilágítás nem volt maximális, a telefonnal világítva jártuk be a várat. Hajnalban a müezzin ébresztett. „Te is hallottad, vagy csak álmodtam?”- kérdeztem velem egy húron pendülő útitársamat. A reggeli napfényben csillogott a várfal, meg kellett látogatni napfényben is. Nem volt veszélytelen kaland az éjszakai. A fiúk borzongtak esti ötletemen is, reggel meg aztán megkaptam a magamét, hogy mire vettem rá őket. A látvány, a panoráma azonban örökre megmarad bennünk. A város főtéren a délszláv háború áldozatainak emlékműve volt. Halott nemzedékem neveivel….