Amikor Zsigmond király fegyverbe hívta a nemeseket, mindenki eleget tett az uralkodó parancsának, csak testvér, Berkész István és Balázs nem Somogy megyéből. A megye ispánja hiába kerestette őket. A királyi táborba érve elcsodálkozott, amikor a király elismerően szorította meg a kezét, hogy az ő megyéje az egyetlen, amelyből mindenki eljött. Hitetlenkedve hallgatta az ispán, de amikor a király név szerint is ellenőrizte a hadat, bebizonyosodott, hogy köztük van a két testvér is. Az ispán visszaküldte apródját, ellenőrizze, nincs-e turpisság a dologban. Az apród azzal a hírrel jött vissza, hogy bizony a két fivér még mindig otthon bujkál. A király áskálódásnak vélte az ispán hírét, hiszen a két Berkész ott volt a táborban, sőt oly vitézül harcoltak, hogy Csókakő várát adományozza nekik. Az ispán kérte, hagy lássa szemtől szembe a két hőst. Amikor beléptek a király elé, és levették a sisakot, fény derült a csalásra. A vasrostély alól két női arc került elő, a két gyáva nemes feleségéé. Kata és Éva asszonyé. Leborulva a király elé kértek kegyelmet férjeik számára. A meglepett uralkodó nem vonta vissza szavát, a várat a két hős asszonynak adományozta, a férjeiknek megkegyelmezett, de azzal a kikötéssel, hogy nevük örökre az enyészeté legyen. A két család az új nevét a bátor asszonyokról kapja. Azóta az egyik család a Katha, a másik az Eva nevet viseli.
A vár egy szédítően meredek sziklacsúcsot koronáz meg. Festői völgyön, szerpentines úton lehetett megközelíteni, könnyedén a kétésfélévessel is. A hegyoldalon szőlőtőkék között vezetett az út. A meredek kapaszkodó pompás kilátással jutalmazott a romokról.
Csókakőtől nem messze található az egyik kedvenc bakonyi szurdokvölgyünk, a Gaja patak vadromantikus szakasza. Már a rómaiak hatalmas duzzasztógátat építettek rajta. Ennek maradványai Római fürdő néven ma is megtalálhatók.
A környéken lévő egykori mocsári erdő jellegzetes fájáról, az égerről kapta nevét. 
A rege szerint Perényi Gábor volt a vár ura, amikor rabló had tört a várba. Zsófia úrnő a két fiával és a szolgálóval még el tudott menekülni a titkos alagúton keresztül, de az őket védő várúr elesett az egyenlőtlen küzdelemben. A segélyhadakkal csak az asszony és az egyik fiú, Tamás tért vissza. A másik fiú, János, és a szolga eltűnt. Évekkel később egy szarvasvadászaton az embereitől elkóborló Tamás, portyázó törökök fogságába esett, akik Sztambulba vitték. Ott a szultán elé vitték, elmondta neki, hogy béke idején ejtették fogságba. Elrablói megkapták a büntetésüket, de a padisah nem engedett abból az elhatározásából, hogy váltságdíjat kérjen érte. Addig Juszufra, a janicsárok agájára bízta. Tamás elmesélte neki a történetét, és kiderült, hogy Juszuf nem más, mit az ő régen fogságba esett, iszlám hitre áttért, fiatalon magas rangra jutott ikertestvére. A nyakukon függött medálba nevük volt vésve, így minden kétséget kizárva bebizonyosodott az igazság. A szultán elé járultak, kérve őt, mindkettőjüket bocsássa vissza hazájukba. A szultán eleget tett kérésüknek, míg a díszkardját is Jánosnak adta, pénzzel, és védőkísérettel is ellátta őket az útra. Odahaza megtört édesanyjuk várta őket, akinél az özvegy Csákyné vendégeskedett a két lányával. A szomorúan kezdődött történet kettős szerelmi házassággal végződött.
A „világosi” fegyverletételnek nagy ára volt. Görgey abban bízott, ha az oroszok előtt teszi le a fegyvert, megmenti a vezérkarát. A hadsereg előtt ellovagló fővezért a katonák még megéljenezték, akinek idegei is felmondták a szolgálatot, és zokogva borult lova nyakára. Kossuth hazaárulással vádolta. De Paszkievics csak az ő életét tudta garantálni. A vezérkarét nem. Haynau azonban úgy vélte, ha már a fővezér kicsúszott a kezéből, legalább alvezérein statuál példát. 
Arad nevét hallva önkéntelenül is egyetlen eseményre gondolunk. 1849. október hatodikára, a tizenhárom vértanú kivégzésére. A szabadságharc tábornokaira, akik halálának helyét alig több mint fél évszázada sikerült fellelni. Sokáig az emlékoszlop körül keresték a hősök csontjait. A hajnali órákban a vár sáncárkában lőtték agyon négy tábornokot, majd pár órával később a többi kilencet a bitófa alá vezették. A mendemondák szerint az agyonlőtteket meztelenül lökték a kivégzés helyén ásott sírgödörbe. A valóságban felöltözve álltak a puskacsövek elé, mellükön kigombolt inggel, hogy a katonák pontosabban célozhassanak a szívükre. Az akasztottak ruháit a hóhér kapta, aki aztán sokáig használta Damjanich fehér köpenyét. Lenkey János megőrült a vár börtönében.
Hűvös volt. Ősz a nyárban. Az ég is sírt. Nem volt sok időnk, villámlátogatást tettünk csak ebben a nagyvárosban. Kisvárosnak tűnt a főváros közvetlen közelében. A belvárost villamosból néztük meg. A holland negyedet, amelyet a 18. században építettek a bevándorolni szándékozó holland telepeseknek. Végülis olyan kevesen érkeztek, hogy csak a házak jellege miatt kapta nevét. Jellegzetes kétszintes vörös téglából álló lépcsőzetes a homlokzatuk, amelyet kő és fafaragványok díszítenek. Egy másik jellegzetes városka a városban az Alexandrowka. A napóleoni háborúban fogságba esett orosz kórusról II. Frigyes úgy döntött, hogy befogadja őket, kolóniát épít nekik. Az andráskereszt alakú utcákon a faházak némelyikében még ma is az egykori zenészek leszármazottjai élnek. 
Az egész park sok látnivalót ígért, maga a kert is lenyűgöző méretével és látványával is. Az igazsághoz tartozik, hogy kicsit gondozatlannak tűnt, de legalább így természetesebbnek hatott. Az épületek zöme éppen felújítás alatt állt. Így némileg vesztettek a látványból a néhol felállványozott homlokzatok.
épületek között a hollandpark és francia rózsakertek között bolyonghattunk. A sétányok egyhangúságát szobrok, szökőkutak bontják meg. A kínai teapavilont már messziről megláttuk, csillogó tetőzetével. Állítólag Voltaire ösztönzésére építették, teaháznak, és nyári étkezőnek szolgált. A király, vendégei szórakoztatására építtetett egy római fürdőt. A kertész egykori háza, és egy asszimetrikus itáliai stílusú reneszánsz villa áll a fürdőpavilon közelében. A tóról csónakkal is megközelíthető volt. Volt egy érdekes szintén toszkán 
stílusú épület a Marly-kertben. Itt, az egykori konyhakertben a káposzták és gyógynövények között szívesen kuglizott a király. 
szállásolták el itt. Itt vendégeskedett a király húga és férje I. Miklós orosz cár. Érdemes volt a papucsban végigcsoszognunk a termeken, ahol Raffaello képeit csodálhattuk meg. Az innen nem messze lévő Bildergalerie-ben, vagyis az eredetileg is képtárnak szánt épületben Rubens, Van Dycke, Caravaggio képei láthatóak. 
tettük, félre téve gondjainkat, a Havel folyó körüli dimbekben-dombokban. A közelében áll a régi malom, melynek tövében múlt századi hangulatot árasztó kis vendéglőben pihentük ki a nagy sétát. Az elmaradhatatlan wurstot enni és berlini barna sört kellett inni. Meg az elengedhetetlen kávét. Már a 18. században állt itt malom, ez csak rekonstrukció. A régi szélmalom olyan hangosan zakatolt, hogy Nagy Frigyes le akarta bontatni, de egy törvény hatályban léte miatt nem tehette meg. A séta végére eleredt az eső is. De még volt látnivaló, ami kihagyhatatlan, ha a Föld az Éggel is ér össze...
Meg sem álltunk. Nem állt meg. Nem volt rá idő. Neki nem volt rá idő. Szerettem volna beleszimatolni a levegőbe. Magamba szívni a múltat. Az át nem élt emlékeket, ami ideköt. Mintha már jártam volna erre. De tudom, hogy nem. Ez csak tudatalatti, és a gének információja. Elhaladunk az iskola mellett. Ez már nem az az iskola. 
A Tisza. Itt is a Tisza. Még egy kis szakasza van, hogy nem messze innen Titelnél a Dunába hömpölyögjön. Azt már nem. Az már kitérő. El tudod képzelni!- mondta. Két folyó egymásba ömlik. Persze. Neki nem számít.
1849. augusztus 13.-án a falu határában tette le a fegyvert Görgey Rüdiger tábornok előtt. A falu központjában lévő Bohus kastélyban írta alá előző nap Görgey a feltételnélküli fegyverletételről szóló megállapodást. 
Az idő igazolta álláspontomat. A későbbiekben arra jutottunk, hogy jó választás volt a nem felkapott üdülőparadicsomot választani, hanem inkább a dalmát szakasz bűbájos Kastela-ját.