Ahol a szél zúg és a nap nevet

Dömös már az Árpád-házi királyinknak is kedvenc üdülőhelye volt. A 11. században királyi kastélyt építtettek itt. I. Béla ide hívta össze az ország főembereit, ahol az összedőlt trón alatt lelte halálát. Álmos herceg merényletet tervezett Kálmán ellen, aki a Margit tiszteletére épített monostor felszentelésére érkezett ide. Ezért megvakíttatta öccsével, Bélával együtt. Amíg kibeszéltük a középkor itt történő véres eseményeit, elértük a Rám-szakadékot. A szelíd Pilis félelmetes víz alkotta szurdoka, a szétrepedt sziklával, vízeséssel szép, izgalmas látványosság…de…jobb a marketingje egy sokkal vadromantikusabb mátrai szurdokkal szemben. Elképesztő volt a koca turisták látványa. Akik kis papucsban, szandálban, tetézve magas sarokkal, szitkozódva a köveket, vizeket próbálták végigvonszolni magukat a szakadékon. Ahol ők lihegve, lábremegve, a láncokba kapaszkodva jutottak följebb, mi merészségünkkel kacérkodva másztunk fel. Innen már csak egy ugrás volt a Dobogó-kő 700 méteres csúcsa. Jó. Nincs 700 m. 26 cm hiányzik. Örömmel vettük a csúcson a szokásos csúcscsokit majszolva birtokba a háromszögelési pontot. Geodéziai alappontoknál mindig eszünkbe jut a film, az angolról, aki dombra ment fel, és hegyről jött le. Pazar kilátás nyílt a Pilisre, Börzsönyre, a Duna-szorosra. Talán Selmecbányáig is elláttunk. Alattunk szinte láthatatlanul húzódott a szakadék vonala. Pilisszentlélekre már nem mentünk el, de gondoltunk Kun Lászlóra és feleségére, akiket a főurak a kolostorban tartottak fogva összezárva abban a reményben, hogy utód születik. Reményük nem vált valóra…