Egész éjjel esett az eső, villámlott. Reggeli ébredésnél is szemerkélt még. Nem láttam el a minorita toronyig sem a ködtől. De ha megígértem, akkor is elmegyek, nem árthat sem vihar, sem jégeső. A cél a Pes-kő csúcsa volt. Az eső egész nap nem állt el. Nem is túrázott rajtunk kívül senki. A Napsugár házikónál kicsit szárítkoztunk, kicsit melegedtünk, melegítettük egymást. A kaptatót követően előbb a Pes-kő kapuhoz értünk, jobbra erdőbe bujtatott sziklás gerinc húzódott, balra pedig keskeny ösvény indult a szikla tetejére. Pár perc alatt felértünk a tetőt borító szélfútta füves rétre. Dél felé a rétnek, mintha elvágták volna, vége szakad, kióvakodtunk a peremre, szédítő mélység nyílt közvetlenül a lábunk alatt. Megfogtad a kezem. A capella énekeltél nekem. Hogy szívem úgy szívedbe mar…Az esőtől, párától nem láttuk a panorámát, pedig innen szinte az egész Dél-Bükk madártávlatból tanulmányozható lenne, a távolban Eger tornyaival, nyugatra a Mátra vonulataival. Így csak ahogy énekelted nekem. Imagine…Képzeld el, hogy nincs mennyország, hogy alattunk nincs pokol…
A mélyben hullámzanak a Peskő-völgy erdőségei, hangodat szél vitte a Bükkbe, mélyen a szívembe mart, hallom még most is. Valahol a szikla aljában, a tetőről nem láthatóan hatalmas barlangszáj ásítozik: a Pes-kő barlang, amelyben 50 ezer évvel ezelőtti ősemberi nyomokra bukkantak a régészek. Ott már nem áztunk, nem fáztunk. Forróság volt a barlangban, kint esett, köd takarta a mindenséget, de kit érdekel az? A purple rain dallama bíborrá tette a napot.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.