A Mátra alján fekszik a falu. Története szinte eseménytelen, nem maradtak fel legendák 1950-ig. Említésre méltó látnivalója sem igazán akad, azon kívül, hogy kellemes túrákat, vadászatokat lehet tenni a Mátra erdeiben, útba ejtve akár a csevicét. Neve 1950-ben került a köztudatba, amikor törvényi felhatalmazás nélkül az AVO kényszermunkatábort létesített itt. A politikai foglyokat nem állították bíróság elé, nem ítélték el.A rabok a közeli andezit bányában dolgoztak. A tábor 1953-ig állt fenn, létezéséről a falu lakosai sem igazán tudtak. Október 23.-án voltunk ott. Hideg, csípős napon. A bejáratnál egy őrtorony mása fogad, egy emlékmű, az itt raboskodók neveivel. Egy barakk is látogatható, ahol auswitzi, terrorházai halálszag fogad. Biztos nem véletlenül ezt a porfészket választották erre a bűnös célra. A sok azonos madárnevű közé, akiket a név kötelez, kivájni ártatlan embertársak szemét....
„Ekkor felszólított bennünket, adjuk meg ávós kihallgatóink személyleírását, ő majd megmondja nevüket.
Egri leírta egyik kihallgatóját, egy Faludi Ervin nevű névrokonomat, mire Kenedi nyomban kivágta az illető nevét, rangját és korát. Egy másik alkalommal Kenedi részletesen beszámolt a Szovjetunió magyarországi haderejének létszámáról, elhelyezéséről és fegyvereiről, majd tájékozottsága bizonyításául hosszan beszélt egy titokzatos büntetőtáborról, melyet az ÁVO állított fel a nyár folyamán a Mátra hegyei közt, Recsk közelében. Szerinte a rabok ebben a táborban napi tizenhat órát dolgoznak, vasárnap is, soha le nem ülhetnek, még étkezés közben sem, és addig kínozzák őket, amíg ki nem halnak. Amikor a nyár folyamán egy Dobó nevű férfi megszökött Recskről, megtorlásként családját, öreg szüleit is behozták Kistarcsára. A szökevény néhány nap múlva önként jelentkezett: ekkor visszavitték Recskre: de családja még mindig itt van.
Előadása újabb gyanakvást ébresztett bennünk. Hiszen saját bevallása szerint több mint egy esztendeje ül ebben a zárkában, amelyet "kémek és diverzánsok harmadik alosztálya, nehéz részleg" néven ismertek, az események pedig, melyeket előadott, az elmúlt hónapokban játszódtak le.”(Faludy György)
Nem rossz ez itt a kék napfényben.
A barakk földjén sár dagad.
Uszonyokat növesztek éjjel,
napközben zsenge szárnyakat.
A bőröm somfánál keményebb:
alája dugtam lényemet.
Nem mar a fagy, pofont nem érzek,
mag lettem végre héj helyett.
A beleimen is túladtam,
amikor majdnem megevett
az éhség; most csak szemsarkamban
szorongat még egy keveset.
Meg az is, hogy bolhák ugrálnak
és lakmároznak farkamon.
De mért is őrzök luxustárgyat
itt Recsken? Holnap eldobom.
Szerelem? Szépség? Szabad élet?
Álomnak még jó. Ásítok.
Farcsontomból üvegcserép lett.
Nagyon rossz ülnöm. Állni jobb.
Állok hát, a nehéz csákánnyal
kezemben, a havas úton.
A hajcsár néz. Biztos meglátta,
hogy felemelni se tudom.
Mindjárt hozzám lép, felrúg, megver,
agyoncsap. Csipkés fellegek,
vadkék ég. Mindent lát az ember,
és mindent mindjárt elfeled.
Tragikus szerelem kötődik Csobánchoz is. A vár urának lányát Gyulafy Rózsát kedvese, Szentgyörgyi László magára hagyta, amikor a törökök elleni hadba vonult. A magánytól búsuló lánynak azt a hírt hozták, hogy szerelme hősi halált halt, végakarat pedig az volt, hogy Rózsa menjen feleségül legjobb barátjához, Varjas Andráshoz. András korábban hiába próbálta megkörnyékezni Rózsát. A László halálhírét hozó levél Varjas koholmánya. Siratja nagyon Rózsa halott szerelmét. László azonban otthagyta a budai győzelmi lakomát is, hogy az imádott lányhoz siessen, mert már rég látta. Mire Csobánc alá ért, a lélekharang szólt. Rózsa nem tudta elviselni a halálhírt, megbetegedett, és belehalt bánatába. László hiába hajszolta lovát.
Az Arany Utcácska apró kis házaival, kis ajtókkal és kis ablakokkal, mintha a törpék világába vitt volna. A régi hangulatos utcából ma már üzleti fogást csináltak. Az utcára belépésért is fizetni kell, minden házban kis szuvenír üzletek rontják a hangulatot. Így nem lehet átérezni az utca régi világát. Szinte lehetetlen feladat volt úgy fotózni, hogy ne pózoló idegeneket örökítsünk meg. Ahogy most végignéztem a képeket, egy kínai szerelmespár útját is papparazzi módon végig kísértük. Több képen feltűnnek. Ugyan mi is hány fotón szerepelhetünk a világban? 
Zólyom ma már, finoman szólva sem tartozik a festői középkori városok közé. Központi tere ugyan megőrizte középkori szerkezetének előzményét, de egyetlen megtekintésre érdemes látnivalója a vár. Ezt a csipkés mesevárat a legenda szerint Nagy Lajos király építtette, egy eső után megjelenő szivárvány helyére, ami a dombon ívelt át. Amikor a király a lengyeleknek bemutatta lányát, Máriát, akit királynénak szánt, jegyesével Luxemburgi Zsigmonddal egy galamb is beröppent az ablakon, s Lajos kisebbik lányának, Hedvignek a vállára szállt. A kislány megsimogatta a galambot, aki szelíden hagyta magát babusgatni. A lengyelek megbűvölve nézték, és elhatározták, Hedvig lesz a királynéjuk és nem Mária.
A török időkben a zólyomi basa egy dajkát fogadott gyermeke mellé. Az asszony nagyon megszerette a csöppséget, aki nagyon emlékeztette a sajátjára, aki éppen ilyen korú volt, amikor a törökök elrabolták. Amint egyszer altatódalt énekelt, a basa meghallotta, és eszébe jutott gyerekkori emléke, ugyanezt a dalt énekelték az ő bölcsője fölött is. Kiderült, hogy a dajka a basa édesanyja. Az egykori elrabolt gyermek, a törökké lett nagyúr lelkiismerete megszólalt. Magába szállt, lemondott vagyonáról, otthagyta a török hitet, és ismét kereszténnyé lett. Persze ez csak legenda. Hiszen Zólyom sosem volt török kézen.
Sidi bu Said egy régi marabu falu. Egy 130 méter magas dombon. Igen régi település, már a punok is őrhelyként tartották nyilván. Az arab hódítást követően a spanyolok építettek a domb tetején erődöt, akiket a törökök űztek ki innen. Maga a névadás számunkra érdekes, de az araboknál mindennapi Egy szentéletű ember Said fiáról nevezték el. Az araboknál az a szokás, hogy a férfiak az elsőszülött fiuk nevét veszi fel. Ez az Abu Said Al Baji egyébként egy szentnek tartott misztikus ember volt, aki mekkai zarándoklatáról visszatérve 20 éven asztetikus életet folytatott, és hirdette tanait. Az itt lakók körében még mindig nagy a misztériuma, évente leróják kegyeletüket marabuja előtt, ami a kupolás síremléke. A városka ma már kiemelt üdülő és művész központ. 
Feledhetetlen báját és varázsát talán vakítóan minden évben frissen hófehérre meszelt házaitól kapta, ajtajai, kapui hihetetlen azúrkékre vannak festve. Ezek a szépen megművelt ablak és ajtórácsok rendkívüli harmóniában állnak, felidézve a régi andalúz érzést. A falu több festőt is megihlett. Itt alkotott az első világháború kirobbanása előtt a két híres német expresszionista festő August Macke és Paul Klee is. A karácsonyi verőfényben csodás a hangulata és az illatok kavalkádja, amit a rengeteg virág, a hihetetlen csodás tengerkék ég és sós tengeri szellő ad. Mi sem tudjuk kivonni magunkat a különleges varázslat alól főleg a domb tetejéről, ahonnan páratlan tengeri panoráma tárul elénk. 
Fölfelé menet bekukucskálunk a jellegzetes szögekkel mintázott kapuk mögé. Egy-egy leányzó szégyenlősen takarja el mosolygó arcát. Bámészkodunk a lépcsőzetes főutca mindkét oldalán húzódó bazársorban, ahol a keleti kincsek egyik ámulatból a másikba varázsolnak. Szőnyegek, csengő rézedények, olajfafaragások csábítanak. 
Lépten-nyomon hasas fehér-kék madárkalitkába botlunk, amit művészien fonnak fából és drótból. A domb tetején egy öreg muzulmán temetőre bukkanunk, mellette egy ódon világítótorony. Az itt lévő kávéházban leülve rácsodálkozva gyönyörködünk a páratlan körpanorámában. Rácsodálkozunk még valamire. Hogy mint nőt nem néznek semmibe. Én próbáltam a kihagyhatatlan arab kávét és mentateát megrendelni, de inkább a gyerekkel állt szóba a pincér, mégha csak palánta is, de férfi.
Sousse közelében találhatjuk Port el Kantaoui kikötőjét. Gyalog közelítettük meg, hiszen csak 9 kilométerre volt a szállodánktól, nagyrészt a fövenyes tengerparton. Óriási kaktuszok mellett értük el ezt a nemrég épített kikötő üdülővároskát. Ezt a modern komplexumot az 1970-es években építették, főleg a közel-keleti olajmágnások befektetéseként. Az üdülőket, szállodákat egységes mór stílusban építették fel. Mindenhol virággal beültetett erkélyek, és parkok teszik színpompásabbá a környéket.
Kikötőjében a világ minden tájáról érkező hatalmas és elegáns jachtok horgonyoztak. Egyet ki is próbáltunk, az aquascop üveg alján keresztül felfedezve csodálhattuk meg a hihetetlen színes tengeri élővilágot. A macskaköves parton sirályok társaságában elengedhetetlen volt a kávé. Annak az arab módozata. Hihetetlennek tűnt decemberben a pálmafák alatt, olívaligetek mellet kortyolni a feketét. Talán a fekete leves kifejezés jutott eszembe a legrégibb és leghíresebb kávékészítési módszerről, amikor a pörkölt kávét többször átdarálják, míg megfelelő finomságú nem lesz. 
A hosszú nyelű sárgaréz edényben a cukorral együtt főzik, minden csésze vízhez egy teáskanál őrölt kávét adnak, s kanállal kavargatva felfőzik. Mielőtt a kávé kiforrna, leveszik a tűzről majd még egyszer felforralják, és csészékbe öntik. A tetejére 1-1 csepp hideg vizet tesznek, így a zacc gyorsabban leülepszik. Az arabok órákat képesek egy-egy csésze kávé vagy mentatea fölött a menta levelet rágcsálva, esetleg vízipipázva is eltölteni. Az a nyugalom, ami hiányzik a mi életünkből, ránk is kedvezően hatott. 
Sokszor több órás sétánkról visszatérve is ugyanazokat az arcokat láttuk a teraszokon. Ezeknek a kávéházaknak a hangulatát igazán át lehet élni. Amit soha nem felejthető. Menta és a pörkölt kávé illatat együtt ezeket az érzéseket hozzák vissza.