A lovagkorban Sirok várának rettegett ura Bonyódi Demeter volt, akinek Géza nevű fia beleszeretett egyik jobbágyuk, Kövesdi Gábor lányába, Katinkába. A szerelmesek titokban találkoztak, ám Gézának el kellett mennie egy évre Lajos király udvarába, hogy megtanulja a lovagi szolgálatot. A lánynak esküvel ígérte, hogy amikor visszatér, oltár elé vezeti. A lánytól tizenkét postagalambot kért, hogy minden hónapban üzenni tudjon neki. A tizenkét galamb azonban nem érkezett a lányhoz. Bonyódi Demeter éppen urak társaságában vadászott, és fogadásból. Sirok ura sólymával elfogatta. 
Megtalálta szárnya alatt az üzenetet, amiben fia azt írta Katinkának, hogy elveszi feleségül, amihez már a király is hozzájárult, feltéve, ha az apja sem ellenzi. Demeter úr ezen annyira felbőszült, hogy otthagyta a vadásztársaságot, és egyenesen Katinkáékhoz vágtatott, akit halálosan megfenyegetett. A lány rémülten ájult el, hetekig nyomta a betegágyat. Lábadozott már, amikor betoppant Géza, aki megdöbbenve hallgatta a történteket, s újra megesküdött, hogy élete árán is feleségül veszi. Géza otthon csak anyját találta, aki tudott róluk és támogatta is szerelmüket. Amikor Géza apjával szemben állva közölte házassági szándékát, Bonyódi Demeter dühében lóra pattanva elvágtatott. Viharba került, egy villám megölte szolgáját, megbokrosodott lova pedig ledobta magáról. Lába beleakadt a kengyelbe, eszméletét vesztette. Saját ágyában tért magához. Akkor tudta meg, hogy lovát, életét kockáztatva, Kövesdiné, Katinka anyja fékezte meg. A büszke, kemény Bonyódi Demeter szívét, és nem állt többé a szerelmesek közé, áldását adta a fiatalokra.
Nagyon szép vár, a faluból az útról is meghatározza a látványt. A vár egy sziklatömbön helyezkedik el, Egy sziklába vágott folyosón át lehet megközelíteni.
Az ókori Ruspina volt Cézár afrikai hadjáratának központja. Nevét a kora keresztény kolostorról monasteriumról kapta. A Földközi tenger partjának mentén lenyűgöző látvány a 8. században épített ribat, az egyik legrégibb iszlám építmény. Ez az iszlám erődtemplom a keresztes hadak, a hitetlenek támadásától védte a partvidéket. Ma több ókori film díszletéül szolgál, paradox módon 
Itt forgatták Zeffirelli Jézus élete filmjét. Roman Polanski a Kalózok-at rendezte az ódon falak között.
A régi imateremben egy 927-ben Cardobaban készült arab csillagvizsgáló készüléket láthattunk. Éles kontraszt volt a fejünk fölött elhúzó repülők látványa. Ég és föld között több mint ezer év. A város közepén áll a kék kerámiával és carrarai márvánnyal díszített Bourghiba mauzóleum. Imatermébe akár 1000 ember is elfér, tetőzetét 86 márványoszlop tartja. 
Pálmák szegélyezik. Érdekes élmény volt, hogy itthon hull a hó, mi a késő tavaszi napfényben sütkérezünk. Itthon szól a mennyből az angyal, ott müezzin hív imára. Fenyő helyett a pálmák hajladoznak. Szebb így a karácsony… 
Talán az egyik olyan túrám lesz ez, amire nem szívesen emlékszem majd. Jobban szeretném, ha ezt a tavat csak képen láttam volna. Kérdezte, hová szeretnék menni? Számtalan ajánlatom volt. Egyik se volt megfelelő. Oda mentünk, ahová ő akart. Minek is kérdezte meg akkor? Ennyi erővel tehettünk volna egy kört is a parkban a szökőkút körül. Úgy éreztem, legszívesebben belelökött volna a tóba, beledobott volna a kövek helyett. Vagy a másikba, a kidőlt fáról. Egész túra közben szavakkal bántott, sértegetett. De mégis visszafogtam magam, küzdve az indulatommal, uralmat űztem a friss sebre, amit okozott azzal is, hogy "leprás"nak néz. Csak tudnám, akkor miért engem hívott el, ha ennyire utálkozott velem? Mi volt a célja ezzel a kirándulással? Vittem pezsgőt szülinapi koccintásra. Köszönet helyett csak sértegetett, testembe engedtem szememből a sót, és kiszáradt a lelkem, mint az a tóba dőlt gyökértelen fa. A csend még nehezebbé tette a fájdalmat. Beledobtuk a pezsgős üveget a tóba. Hogy mit írtam volna az utókornak a palackpostában? S.O.S. 
A város ezen része volt Berlin magja. Itt született a város. 1264-től említik, mint két kis kereskedőváros, Berlin és Cölln. A két várost a Spree folyó választotta el, ahol szatócsok, kereskedők, halászok laktak itt. Ebben a negyedben hódított Casanova, megszállt itt Ibsen. De lakott itt Mendelssohn, Heine, Nagel. Húú…kik koptatták itt a macskaköveket. A világháború szinte teljesen földig rombolta ezt a városnegyedet. A nyolcvanas évekig csak a romok éktelenkedtek itt. A város fennállásának 750. évfordulójára szinte az összes házat felújították, az eredeti városképet újra felépítették. Néhány középkori épületet máshonnan idehoztak, és itt építették fel újra. Szinte, mint egy kis skanzen. Érezni a múltat, de mégis a jövő tárul elénk, annak ellenére, hogy a város legrégibb épületet is itt áll. Sajnos a 20. század vasbeton építészete rontja az összképet, a foghíjakat így építették be. A negyed utcáiról kitiltották a forgalmat, csak gyalogosan lehet közlekedni. Az NDK időkben ez volt a város legelőkelőbb része, politikusok lakták. Ez volt az egyetlen hely, ahová a nyugati városrész lakói is betehették lábukat.
A Nikolai Kirche a legősibb épület. 1230 körül építették, azóta többször át, és újjá. Az egykori ősi templomnak mára csak az alapja maradt meg. A város épületeire oly jellemző klinkertéglából állnak a falai. A világháborúban a földdel került egyenlőve, és csak 1987-ben újították fel. A bejáratnál egy földbeágyazott fémmedál látható, amely a város első pecsétje. A városrész igazi hangulatát adják az éjszakai élethez az egymást érő sörözők, éttermek. Kihagyhatatlan a berlini wurst és a sörök kóstolása. Berlin belopta magát a szívembe. Nem a legszebb város, amiben jártam, mégis visszavágytam, visszamentem, és nem bántam meg. És újra visszavágyom, érdekes, hogy nem volt honvágyam. Élhető, élni vágyó városommá vált, ahol kicsit otthon éreztem magam. 
Írtam már egy bejegyzést az Alexanderplatzról. Azok az emlékek több évtized távlatából jöttek elő az emlékekből. Ritkán járok vissza egy városba, most Berlin kivétel volt. De hát azóta ez már nem az a város, nem az a Berlin, ami akkor volt. Kíváncsi voltam milyen hatást tesz rám, hiszen akaratlanul is ilyenkor előjönnek a bezzeg akkorok. Ez volt most is. Akaratlanul is kerestem azt az érzést, azt a látványt, amit behunyt szemmel is látok, ha meghallom Berlin nevét. Emlékemben élénken élt ez a szocialista monumentalitást demonstráló modern tér. Emlékezni véltem az irányokra, a látványra. De mintha sose jártam volna ott, az volt most hirtelen belém nyilalló érzés. Először is a sok, az építkezéseket takaró barikád palánkok hangoltak le. Másodszor is hol az a kígyózó sor, akik a TV toronyba szeretnének felsuhanni a gyorslifttel, hogy innen a magasból bepillantsanak a más világba?
A város egyik jelképe a vörös városháza, amit most elrejtettek. Nevét a messziről virító kliknkertégláiról kapta. Olasz, toszkán stílusban épült, harangtornya azonban a franciaországi Laon város katedrálisára hasonlít. Az épületet összesen 36 darab 6 méteres domborműves terrakotta fríz díszíti, amely Berlin történelmét mutatja be. A torony sarkában egy trónoló medve látható, ami Berlin jelképe. A második világháborúban súlyosan megsérült. A város kettéválása után a kelet-berlini városatyák üléseztek itt. Nyugat-Berlint Schöneberg városrészből irányították. Itt mondta Kennedy a híres mondatát, ami azóta szállóigévé vált: Ich bin ein Berliner. 
Egy özvegyasszony kicsi fia elkavarodott a viharban. Kétségbeesett keresésében a vár fala kettényílt előtte. A sötét hasadékban egyre kicsi fia nevét kiabálta, mindhiába. A hasadék végén csillogó drágakövekbe botlott.
Az eredetileg gyümölcsöskertnek szánt Sanssouci-park, ahol fügét, szilvát, szőlőt termesztettek volna, annyira megtetszett Nagy Frigyesnek, hogy nyári rezindenciáját is itt építtette fel. A kilátásban gyönyörködött a dombon, amikor úgy döntött, hogy itt szeretné gondtalanul kipihenni az uralkodói teendőket. A porosz pompát kívánta demonstrálni az Új palota felépítésével, azt akarta megmutatni a világnak, hogy a hétéves háború, amit Mária Teréziával vívott Szilézia birtoklásáér, nem tette tönkre Poroszországot. Ez a park legnagyobb épülete, 55 méter magas zöld kupolája már messziről látszik. A hétéves háború után épült, reprezentációs célokra. 300 termével az ország egyik legnagyobb kastélya. Akármerre nézünk, az éppen folyó felújítási munkálatok takarásának ellenére is érezni a tékozló pompát, a féktelen luxust. Az épület mellett mesterien megmunkált kandeláberek meredeznek az ég felé. Belépve a hűs lépcsőházba, a múlt illata árad. A félhomály és a papucs csoszogása korhű feelinget ajándékoz. Mintha a márvány bálteremben selyemruhák suhogása hallatszódna a halk walzer dallamai között, amit a galérián elhelyezkedő zenekar játszott. Most néha festékes vödrökbe botolva repülünk vissza az idő valóságába. 
A márványterem szemrevételezése után vörös posztószőnyeges lépcsőn hagyjuk el a palotát. Szemben a kastéllyal két egyforma félköríves épület áll, a Communs, a paravánok mögött. Mindkét épület kétszintes, amit oszlopcsarnokkal és diadalívvel kötöttek össze.
Elsétálunk a pucér íjászt részben megcsodálva a lugasokon át az obeliszk kapuig. A kapuig, amely emléket állít Frigyes uralkodásának legboldogabb éveinek. Búcsúpillantást veszünk a fürdőháztól, ahol a gőzben, ami legfőképpen a férfiak szórakozása volt, ki tudja milyen békék köttettek, házassági szerződések ötlöttek eszükbe. Amik a világ sorsát alakíthatták. 