A legenda szerint a tatárjárás idején az aranyosszékiek két székelylegény vezetésével megfutamították a tatárokat. A vár ura jutalmul felajánlotta, hogy választhatnak a kincsek közül. Az egyik legény a vár urának lányát választotta. „ Nekem a lányod tetszik legjobban a kincseid közül.” A másik szintén a lányt választotta. A várúr megkérdezte, hogy melyiket. Katalint, vagy Klárit? És behívta mindkettőt. Katalin jött be előbb, és mindkét legény egyszerre kiáltott fel. Igen! Őt! Már majdnem megvívtak érte, amikor belépett Klári is. A két legény egyszerre engedte le kardját a meglepetéstől. Hisz Ő az! A két iker lány szakasztott egyforma volt. Nem kellett már megvívniuk, mindkettőnek jutott menyasszony.
Hogy ne tévesszék őket össze, karikagyűrűt húztak az ujjukra, nevüket belevésve. Talán azóta jött szokásba karikagyűrűvel eljegyezni a menyasszonyt.
Mivel délután voltunk, nem láttuk, hogyan kel fel kétszer a nap. Miután reggel felkel, gyorsan eltűnik a szikla mögött, hogy újból előbukkanhasson. Csak a viharfelhő bújtatta el a sziklát.
Itt nem magunk urai voltunk. Ezért nem szeretem a csoportos utazásokat. Ahhoz kevés idő volt, hogy felmenjünk a Székelykőre a várhoz, arra sok, hogy céltalanul bolyongjunk. Így csak mindenesetre eszázadi szerelmi legenda márványtábláit kutattuk a faluban.
Torockó még nem a világörökség része. Egységes faluképe pedig szemet gyönyörködtető. A székely, szász építészet fehérre meszelt házai látványosak, egyetlen modern épület sem töri meg a harmóniát. A Koccintóból vágyakoztunk a Székelykő csúcsára, és az ott lévő várromra.
