Még a kettéosztott Berlinben jártam. A nagyon éles elméjű nép fantasztikus eszméjének hatására kettéosztott Berlinben. A nép hatására, amely szabadságnak hazudta a rögeszméjében a rabságot. Hatalmába kerítette, rákényszerítette téves ideológiáját több népre is. A körülmények kezükre játszottak. Lázadó tizenévesként el kellett fogadnunk, örülnünk, hogy ez milyen tökéletes. A kor építőjellegű mentalitásával összhangban dolgozni, építeni mentünk a nagy-nagy szocializmust, a megkeresett márkáinkból pedig egy nagy csavargást tettünk az ország keleti részében. Osztályunk nagy kalandja volt, lesz megint téma szeptemberben…Hogy Berlin fölött milyen az ég, az igazi ég, csak a tv-toronyból tudtuk meg. Berlin fölött akkor is egységes az ég. Hosszú sorban állás után jutottunk a csúcsra, innen nem tudták eltakarni előlünk a szerencsésebb földrajzi helyzetben, nyugatabbra fekvő városrészeket sem. Innen látható volt a híres Tiergarten, ami egykor erdős terület volt, a választófejedelmek vadászterülete. Több filmben is szerepel helyszínként, talán emlékeztetőül, mekkora károkat szenvedett. Maga a torony Berlin egyik jelképévé is vált. Talán ott kezdődött a mindenhol kávézni, kávéval, a kávé ízével emlékezni szokásom. Azokkal a kávékkal, azoknak az ízével, azokra a helyekre emlékezni. Minden városnak más ízű emléke marad. De hát emlékezetessé kellett tenni azt a 
sweet sixteen-t. Amíg körbeforgott a terasz szürcsöltük a kellemesnek nem mondható német hosszú kávét. A torony az egyik legismertebb téren magasodik 365 méter magasba. Az egykor Ökörpiacot Sándor cár látogatásának tiszteletére nevezték el Alexander Platznak. Amikor ott jártunk szocialista realista épületek, szökőkutak vették körbe, a végeláthatatlan tér monumentalitása volt lenyűgöző. Talán, azóta átépítették, rá se ismernék. A kiemelkedő látványos épület a Rotes Rathaus (Vörös városháza)-naná, hogy vörös!. Na de a színe, az csak a sors fintora. Amikor vörös téglából építették, nem tudhatták, hogy majd az itt uralkodó politikusok beállítottságának színét is aktualizálja. Berlin fő városháza volt. A 19. században épült, az olasz reneszánsz közintézmények mintájára. Tornya viszont francia katedrálisok tornyára emlékezetet. A homlokzaton körbefut az a dombormű, amit a helyiek kő krónikának neveznek, és a város jelentős eseményeit ábrázolja. A város kettéosztása után a nyugati városrészt Schöneberg városrész városházájából irányították, ahol Kennedy hírhedt „Ich bin ein Berliner.” mondata is elhangzott.
