Nevét a hagyomány a környéken bőségesen termő földieperről kapta, amit a város címerében is megörökítettek.
Eperjes Felső-Magyarország leginteligensebb és legélénkebb városa volt egykor. Volt. Szellemi és gazdasági fénykorát a 15.-17. században élte. Ezért akarta mindenki elfoglalni. Legszomorúbb napjai 1687-ben voltak, amikor az eperjesi hóhér Caraffa tábornok 300 eperjesi polgárt vonatott kínpadra, válogatott kegyetlenséggel megkínoztatta őket. 24 vezető polgárt végeztetett ki a város piacán felségárulás koholt vádjával, hogy vagyonukat elkobozhassa. Caraffa ezzel akarta megfélemlíteni Thököly híveit. Korabeli iratok alapján talán a bortermelésben lévő vetélytársaitól akart megszabadulni. Három protestáns áldozatot közülük a pápa 1995-ben szentté avatott szlovákiai látogatása során.
A vérengzés után egy évvel később Caraffa a vezére annak a seregnek, ami a Zrínyi Ilona által védett Munkács várát elfoglalta.
1849-ben, a bragyiszkói csata a város határában zajlott az osztrákok és honvédek között. A városnak az oktatásban és művelődésben is jelentős szerepe volt. Országos híre volt iskoláiról. Többek között itt joggyakornokoskodott Kazinczy és Kossuth.
A Főtér hagyományos felvidéki orsótér, az orsó alakúra kiszélesedő főutca. Nagyon egységesek és látványosak a patrícius házai. Érdekességük, hogy nagyon keskeny telkekre építkezetek, félnyeregtetős megoldást igényelt, így nagyon szép pártázatos homlokzatok keletkeztek. De hiába gyönyörű a történelmi városmag, kiüresedett, sivár díszletté silányult. A színes homlokzatok mögül a lakókkal együtt a kultúra is nyomtalanul eltűnt. A belvárosba oda nem illő népességcsoportot telepítettek. A valaha nyüzsgő piactér, a zegzugos utcácskák más nép zajától harsog.
A tér legnevezetesebb épülete az a palota, ahol 1633-ban Rákóczi György kötött békét a bécsi udvarral.
Miközben az országban sorsdöntő dolgok történtek, Mohácsnál elesett a király, helyette kettőt is választottak, a törökök már az ország belsejét fenyegették, Késmárk és Lőcse az egymás elleni csatározással foglalatoskodott. Persze nem a polgárok csatároztak, hanem a helyettük felfogadott zsoldosok. Késmárk kozákokat fogadott fel, Lőcse pedig Serédy Gáspártól kölcsönzött huszárokat. Egyszer a késmárkiak tizenöt társzekeret indítottak Lubló alól erőszakkal a saját piacukra. A lőcseiek bosszúképpen ezer katonát küldtek. A késmárkiak a kutyafalvi réten felkészülve fogadták az ellenfelet. Négynapi kemény harc után a késmárkiaknak elfogyott az ágyúgolyójuk, csak puskaporuk maradt. A főjegyző furfangos fiának támadt egy ötlete. Ő mentette meg a helyzetet. Szekerekkel felment a hegyekbe, hozta a golyókat, s újra lőhettek az ágyúk. A furcsa, szagos golyók megtörték a lőcseiek ellenállását, megfutamodtak. A csata után kiderült a ravaszság. A juhászoktól sajtot hoztak el a szekerek, azzal töltötték meg az ágyúkat. Késmárk a nevével verte meg lőcsét. A főbíró egyszerre örvendezett és kesergett. Mit visznek majd a debreceni vásárra??