A hagyomány szerint az Imó-kő a pogány magyarok imahelye volt. A neve is erre utal, imó=ima. Itt fakad egy időszaki forrás, amely a csapadékos telek után a Bükk-fennsík déli részének karsztvizét a tavaszi hónapokban vastag sugárban löki ki a barlanggá szélesedett üregből. A forrás megindulását megelőző napokban messzire hangzó moraj tölti be a völgyet. Hallottuk a morajlás hírét. Egy régi húsvét hétfőjén jártunk ott. Sietnünk kellett. Mindíg csak sietni...nem is tudok andalogni, szokták mondani...aznap este még Zalaegerszegre kellett érni...a gébárti tavat feltérképezni másnap...
Imó-kőn csak álmomban jártam azóta...talán...
Az órjás szikla oldalán
Bújik ki
mint deréknyi kígyó
s oly tündöklőn siklik,
forgatva
áttetsző testét,
hogy vágyat érzel
üvegszín húsából
egy korty
csókot
kiharapni.
(Apor Elemér:Imó-kő)
